Sonett CXLVII.

German

Mein Lieben gleicht dem Fieber, strebend immer
Nach dem, was Stoff der Krankheit muß verleih’n;
Es lebt von dem, was macht die Krankheit schlimmer,
Folgend dem fiebrischen Gelüst allein.
Vernunft, der Arzt der schweren Liebespein,
Voll Zorn, daß man nicht hört auf sein Gebot,
Verläßt mich, und verzweifelnd seh’ ich’s ein,
Begierd’ ist – und da hilft kein Arzt – der Tod.
Nichts heilt mich, seit Vernunft mich aufgegeben,
Die Ruh’ ist dem Wahnwitzigen entfloh’n,
Den Tollen gleich muß sprechen ich und streben,
Mein sinnlos Denken spricht der Wahrheit Hohn;
    Daß schön du seist, schwur ich, und hab’s gedacht;
    Der Hölle gleichst du, schwarz bist du wie Nacht.

Translator Simple: 
Emil Wagner, Pseudonym für: Ludwig Reinhold Walesrode
Year Written: 
1840
Year Rounded: 
1 500
Poem StrLen Difference: 
7

More from Poet

Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most; most, míg a világ célomban keresztez, társulj csak a balsorshoz, és taposs, ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez: jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem átúszott romjain, s a gyászt legyőzte; elszánt csatába most kezdj ellenem, ne hozz esős reggelt a szeles...

Úrnőm szeme nem nap, sehogyse; rőt ajkánál a rőt koráll ragyogóbb. Fehér a hó? Az ő keble sötét. Drót a haj? A haja fekete drót. Láttam rózsát, fehéret s pirosat, de az ő arcán bizony sohase; s némely párfőm gyönyöre csábosabb, mint amilyen úrnőm lehellete. Szivesen hallgatom - de tudom, a...

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod...

Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb, mint romtemplom didergő karzatán, hol nemrég édes madárkórus dalolt. Nézz engem, mint nyugati szemhatáron foszló alkonypírt, mikor a setét éji lassú-lassan csukja le az álom szemhéját, mint koporsó fedelét. Lásd...

From “a Midsummer Night’s Dream,” Act II. Sc. 2. Enter TITANIA, with her train. TITANIA.—Come, now a roundel, and a fairy song; Then, for the third part of a minute, hence;— Some, to kill cankers in the musk-rose buds; Some war with rear-mice for their leathern wings, To make my small elves...