Soliloquy on Death

From “Hamlet,” Act III. Sc. 1. HAMLET.—To be, or not to be,—that is the question:— Whether ’t is nobler in the mind to suffer The slings and arrows of outrageous fortune, Or to take arms against a sea of troubles, And, by opposing, end them?—To die, to sleep;— No more; and, by a sleep, to say we end The heart-ache, and the thousand natural shocks That flesh is heir to,—’t is a consummation Devoutly to be wished. To die,—to sleep;— To sleep! perchance to dream:—ay, there ’s the rub; For in that sleep of death what dreams may come, When we have shuffled off this mortal coil, Must give us pause: there ’s the respect That makes calamity of so long life; For who would bear the whips and scorns of time, The oppressor’s wrong, the proud man’s contumely, The pains of despised love, the law’s delay, The insolence of office, and the spurns That patient merit of the unworthy takes, When he himself might his quietus make With a bare bodkin? who would fardels bear, To grunt and sweat under a weary life, But that the dread of something after death,— The undiscovered country, from whose bourn No traveller returns,—puzzles the will, And makes us rather bear those ills we have, Than fly to others that we know not of? Thus conscience does make cowards of us all; And thus the native hue of resolution Is sicklied o’er with the pale cast of thought; And enterprises of great pith and moment, With this regard, their currents turn awry, And lose the name of action.

English
Year Written: 
1584
Year Rounded: 
1 500
Sub Title: 
V. Death and Bereavement
Year Estimate Only: 

More from Poet

Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most; most, míg a világ célomban keresztez, társulj csak a balsorshoz, és taposs, ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez: jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem átúszott romjain, s a gyászt legyőzte; elszánt csatába most kezdj ellenem, ne hozz esős reggelt a szeles...

Úrnőm szeme nem nap, sehogyse; rőt ajkánál a rőt koráll ragyogóbb. Fehér a hó? Az ő keble sötét. Drót a haj? A haja fekete drót. Láttam rózsát, fehéret s pirosat, de az ő arcán bizony sohase; s némely párfőm gyönyöre csábosabb, mint amilyen úrnőm lehellete. Szivesen hallgatom - de tudom, a...

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod...

Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb, mint romtemplom didergő karzatán, hol nemrég édes madárkórus dalolt. Nézz engem, mint nyugati szemhatáron foszló alkonypírt, mikor a setét éji lassú-lassan csukja le az álom szemhéját, mint koporsó fedelét. Lásd...

From “a Midsummer Night’s Dream,” Act II. Sc. 2. Enter TITANIA, with her train. TITANIA.—Come, now a roundel, and a fairy song; Then, for the third part of a minute, hence;— Some, to kill cankers in the musk-rose buds; Some war with rear-mice for their leathern wings, To make my small elves...