Prayer and Repentance

From “Hamlet,” Act III. Sc. 3. The King. O, my offence is rank, it smells to heaven; It hath the primal eldest curse upon ’t, A brother’s murder. Pray can I not, Though inclination be as sharp as will: My stronger guilt defeats my strong intent; And, like a man to double business bound, I stand in pause where I shall first begin, And both neglect. What if this cursèd hand Were thicker than itself with brother’s blood, Is there not rain enough in the sweet heavens To wash it white as snow? Whereto serves mercy But to confront the visage of offence? And what ’s in prayer but this twofold force, To be forestallèd ere we come to fall, Or pardoned being down? Then I ’ll look up; My fault is past. But, O, what form of prayer Can serve my turn? “Forgive me my foul murder?” That cannot be: since I am still possessed Of those effects for which I did the murder, My crown, mine own ambition and my queen. May one be pardoned and retain the offence? In the corrupted currents of this world Offence’s gilded hand may shove by justice, And oft ’t is seen the wicked prize itself Buys out the law: but ’t is not so above; There is no shuffling, there the action lies In his true nature; and we ourselves compelled, Even to the teeth and forehead of our faults, To give in evidence. What then? what rests? Try what repentance can: what can it not? Yet what can it when one cannot repent? O wretched state! O bosom black as death! O limèd soul, that, struggling to be free, Art more engaged! Help, angels! Make assay! Bow, stubborn knees; and heart with strings of steel, Be soft as sinews of the new-born babe! All may be well. [Retires and kneels.]* * * * * King (rising). My words fly up, my thoughts remain below; Words without thoughts never to heaven go.

English
Year Written: 
1584
Year Rounded: 
1 500
Sub Title: 
II. Prayer and Aspiration
Year Estimate Only: 

More from Poet

Gyűlölj ha akarsz; ha valaha, most; most, míg a világ célomban keresztez, társulj csak a balsorshoz, és taposs, ha talpra álltam, ne nyomj a kereszthez: jaj, ne utóvéd légy, ha már szivem átúszott romjain, s a gyászt legyőzte; elszánt csatába most kezdj ellenem, ne hozz esős reggelt a szeles...

Úrnőm szeme nem nap, sehogyse; rőt ajkánál a rőt koráll ragyogóbb. Fehér a hó? Az ő keble sötét. Drót a haj? A haja fekete drót. Láttam rózsát, fehéret s pirosat, de az ő arcán bizony sohase; s némely párfőm gyönyöre csábosabb, mint amilyen úrnőm lehellete. Szivesen hallgatom - de tudom, a...

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod...

Oly évszakhoz hasonlíts, ha a fákon már nincs, vagy csak teng-leng a sárga lomb, mint romtemplom didergő karzatán, hol nemrég édes madárkórus dalolt. Nézz engem, mint nyugati szemhatáron foszló alkonypírt, mikor a setét éji lassú-lassan csukja le az álom szemhéját, mint koporsó fedelét. Lásd...

From “a Midsummer Night’s Dream,” Act II. Sc. 2. Enter TITANIA, with her train. TITANIA.—Come, now a roundel, and a fairy song; Then, for the third part of a minute, hence;— Some, to kill cankers in the musk-rose buds; Some war with rear-mice for their leathern wings, To make my small elves...